Örömhír

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.” Uram Irgalmazz, Krisztus Kegyelmezz! Szentlélek Védelmezz!

Bocsásd meg Uram,
hogy azt, ami
megkövesedett,
oly gyakran
tévesztjük össze
az örökkévalóval.

Meg se akarjuk
hallani
szavad, látni kezed,
ahogyan
rombol és épít
– minket,
és velünk másokat.

ÁMEN


/Hajdú Zoltán Levente/


Istenem! Borzasztó lenne, ha Te személyválogató volnál! De köszönöm, hogy nem vagy az. Viszont ez engem is tanít, még pedig arra, hogy hogyan viszonyulhatok szeretettel és szelíden a másmilyen, tőlem különböző emberekhez. Ámen


Istenem! Te látod életünket, T e tudod, hogy miért aggódunk, s mitől félünk. Adj nekünk bizodalmas hitet Tebenned, hogy mindig tudjunk a Te ígéreteidbe kapaszkodni, s megcselekedjük mindazt a jót, amit Te kegyelmesen előre elkészítesz a körülmények által. Gondviselő jóságoddal takarj be minket, adj szívünknek békességet, s áldásoddal tedd életünket derűssé! Ámen

Istenünk, segíts, hogy a te együttérzéseddel tudjunk helyzetekhez és emberekhez viszonyulni. Ámen


Köszönöm Uram azt, hogy házasságban élhetek. Tőled kaptam a hozzám illő társat, a legjobbat. Nem is lehetek más, csak elégedett és hálás. Ámen


0009_en_a_hajnal_szep_sugara_530_2.jpg




Taníts engem a Te gondolataid megértésére és elfogadására Istenem! Jobb az mindennél! Ámen


URam! Add, hogy újra és újra megtapasztalhassalak, s akaratadot ismerve szolgáló életet éljek! Ámen

URam! Köszönöm Neked, hogy testi békében és szabadságban élhetek, minden bosszantó kellemetlenség és nehézség ellenére is! Add, hogy bölcsen tudjam fogadni napjaimat, s nekem rendelt véges időmet a Te akaratod szerint lélekben is megélhessem! Ámen

URam! Önzésünket törd le bennünk, ügyetlenkedéseink következményeit javítsd ki! Légy velünk, hogy gonosz indulatok rabjaivá ne válhassunk, s derűvel cselekedhessük meg a jót! Ámen

Uram! Sok mindenért aggódom és sok mindentől félek is. Űzd el szívemből a kételkedést, teremts bennem hitet, hogy felszabaduljak gátlásaimból, s Neked szolgálva embertársaim javára félelemnélküli szeretetben élhessek! Ámen

Uram! Te látod gondolataimat, álmaimat és félelmeimet. Te látod előre azt is, amit én sejteni sem vagyok képes. Add, hogy bízzak távlatot nyújtó kegyelmedben, s meglássam hétköznapos kihívásaim közepette azt a biztos helyet, ahová léphetek! Adj nekem hitet, szeretetet, s Benned való reménységet, hogy el ne vesszek, sem azok számára, akiket mellém rendeltél, sem a Te számodra! Add, hogy országod földi épülésében, véges életemben minél többször lehessek a Te simogató kezed, halló füled, biztató tekinteted embertársaim felé, hogy egymásban is Rád találhassunk! Ámen



Kázmér napja
 
Itt-ott még ma is él a hagyomány, hogy Kázmér napján – ha engedi az időjárás – a méhészek kiengedik kaptáraikból a szorgalmas kis munkásaikat, erőt gyűjteni. A régi babonás időkben ugyancsak ez a nap volt faluhelyen a patkányűzés dátuma. Kázmér hajnalán a gazdaasszony háromszor körülszaladta a házat, és mogyoróvesszővel ütögetvén a falat, riasztotta el a portán és környékén élősködő undok férgeket.
 


Március 4. – Kázmér napja
 
Kázmér napját vidékeinken patkányűző napként tartják számon.
 
Baranyában úgy vélekednek, hogy most kell tenni róla, hogy a patkányok kitakarodjanak az istállóból, esetleg a házból, ha már oda is befészkelték magukat.
 
A Muravidéken régen a patkányok kiűzése céljából a gazdasszony éjjel háromszor körülszaladta a házat, közben a kezében tartott egyéves mogyorófa vesszővel verte a ház falát. A „tétemény” csak akkor mutatkozott hatásosnak, ha éppen újholdkor történt. Ha minden szükséges feltétel megvolt a téteményhez, utána biztosan elmenekültek a patkányok. Hírük, nyomuk sem maradt.
 
A méhésztradíció megkívánja, hogy a hónap első szerdáján kiengedjék a méheket a kaptárból. A jószágtartók is kihajtják a jószágokat a legelőre, a szép zsenge fűre, ha még szokásban van a legeltetés, a legelőre hajtás.

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 44
Tegnapi: 140
Heti: 1 460
Havi: 3 944
Össz.: 182 234

Látogatottság növelés
Oldal: Március 4.
Örömhír - © 2008 - 2017 - oromhir.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »