366a_szeretet_hatartalan_530.jpg 

3. nap

 

Wass Albert: Karácsonyi versek II.

Olyan jó néha angyalt lesni

angyalt lesve a csillagok közt

Isten szekerét megkeresni.

Ünneplőben elébe menni,

mesék tavában megfürödni

s mesék tavában mélyen,

mélyen ezt a világot elfeledni.


http://kepkezelo.com/images/bqmtb8qm08o6va2oq9jv.gif


(12) – Ima a büszkeség bűnének elkerüléséértLeányom, szükségem van miden hívő imájára, hogy a gonosz emberek lelkét megmenthessék.Sokan annyira tele vannak büszkeséggel, mert állításuk szerint Tanításom ismereteivel rendelkeznek, hogy alázatuk hiánya fájdalmat okoz Nekem. Nekik imádkozniuk kell, hogy újra kicsik lehessenek és bízni tudjanak Bennem. Kérjétek meg őket, hogy a következő imát imádkozzák:„Ó, Jézusom, segíts nekem a büszkeség bűnének elkerülésében, amikor a Te Nevedben beszélek.Bocsáss meg nekem, ha bármikor, bárkit is lenéznék Szent Nevedben.Segíts nekem meghallani, Jézus, amikor a Te hangod szól, és tölts el engem Szentlelkeddel, hogy meg tudjam különböztetni Szavad igazságát, amikor az emberiséget hívod.” Ámen.



(88) – Ima a lelkekért a Nagyfigyelmeztetés után

Ó, Jézus Szentséges Szíve, mutasd meg mindnyájunknak, szegény bűnösöknek Irgalmasságodat.
Világosítsd meg a kőszívűeket, akik annyira kétségbeestek, miközben vezetést keresnek.
Bocsásd meg nekik gonoszságukat.
Segíts nekik, Szereteted és Irgalmasságod által, hogy azt a szívükben megtalálják, és hogy megragadják Megváltásod nagy Ajándékát.
Könyörgöm Hozzád: bocsáss meg mindazoknak a lelkeknek, akik elutasítják Isten Igazságát.
Borítsd be őket világosságoddal, Drága Jézus, hogy ők vakok legyenek az ördög gonoszságával és csapdáival szemben, aki megpróbálja majd elszakítani Tőled őket egy egész örökkévalóságra.
Kérlek Téged, adj erőt Isten minden gyermekének, hogy hálásak legyenek Nagy Irgalmasságodért.
Kérlek Téged, nyiss ajtót Királyságodhoz minden elveszett lélek számára, akik a tehetetlenség és reménytelenség állapotában vándorolnak a Földön. Ámen.