Örömhír

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.” Uram Irgalmazz, Krisztus Kegyelmezz! Szentlélek Védelmezz!

napi_gondolat_520_530.jpg 




"Hálát adok Neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy ma éjjel minden kártól és veszedelemtől megőriztél, és kérlek, őrizz meg engem a mai napon is a bűntől és minden gonosztól, hogy minden cselekedetem és egész életem tetszésedre legyen. Mert én magamat, testemet, lelkemet és mindenemet kezedbe ajánlom. Szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam. Ámen" (Luther Márton)



Istenem! Sokszor olyan bölcsnek, okosnak tartom magam. Azt hiszem, hogy én még Tőled is mindent jobban tudok. Mekkora tévedés ez is életemben. Megvan a saját akaratom, és ez sokszor köszönőviszonyban sincs a Tieddel, én mégis megpróbálom keresztül vinni saját elképzeléseimet embereken, olykor még a kegyesség látszatát is keltve. Mindebben az a tragikus, hogy legtöbbször már észre sem veszem, hogy valami nem Tőled van, nem a Te akaratod, csak annak óhajtom látni, noha egyértelmű, hogy az az én akaratom és tévedés, mások lelkébe gázoló, önző dolog. Segíts meglátnom, elkérnem és megvalósítanom a Te szent akaratodat, a magamét pedig háttérbe szorítani! Ámen


Kegyelmes Atyám! Mennyi mindenről hiszem, hogy az fontos számomra, és olykor megfeledkezem a legszükségesebbről: Rólad, a Te Igédről, lelkem táplálásáról. Pedig, ha testileg éhes vagyok, akkor leülök enni, vajon miért nem veszem észre, hogy lelkileg csaknem az éhhalál fenyeget? Adj józanságot, és odaszántságot életembe! Ámen

Uram! Add, hogy a szolgáló lelkületben felfedezhessem a lélek emelkedését, s add, hogy tudjak kicsivé válni, hogy bevégezhesd parányi múlandó életeben azt, amit sorsomban nekem rendeltél! Ámen


URam! Add, hogy életem háza menedék lehessen szeretteimnek, s a Veled való találkozás temploma! Ámen


URam! Add, hogy ne a birtoklási vágyam határozza meg az életemet, hanem a Te igédből fakadó józanság, s a gondviselésed által naponta reám is áradó szereteted! Ámen

Uram! Ami nem Tőled van, azt szeretném elvetni, ami pedig Tőled van, azt megélni, megtenni óhajtom. Segíts különbséget tenni a kettő között. Ámen

Uram! Köszönöm Krisztus áldozatát, akiben elrendezted minden bűnöm büntetését. Ez a tudat örömmel tölt el, de felelősséget is ad számomra. Segíts ezzel tisztában lennem minden nap! Ámen


Uram! Köszönöm Neked a fényt az életemben, s az árnyékot, hogy pihenhetek általa. Segíts meg, hogy soha ne felejtsem gondviselő szeretetedet, s magam is gondot viseljek azokról, akiket mellém állítottál! Ámen.


Urunk, köszönjük megbocsátásodat, amely teljes és végleges. Segíts, hogy mi is megbocsássunk másoknak. Ámen

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 64
Tegnapi: 334
Heti: 64
Havi: 4 298
Össz.: 182 588

Látogatottság növelés
Oldal: Június 19.
Örömhír - © 2008 - 2017 - oromhir.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »