Örömhír

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.” Uram Irgalmazz, Krisztus Kegyelmezz! Szentlélek Védelmezz!

 

Atyám, Krisztus értem is imádkozott. Gyenge tanuló vagyok, de az Ő tanítványa. Még nem érzem, hogy mássá lettem volna, a „megszentelés”, a „szentté válás” szavak olyan idegenek a számomra, nem érzem otthon magam bennük. De kérem segítségedet, hogy „mássá” legyek. Tudom, hogy kockázatos: lehet, hogy eddigi társaim, barátaim kinevetnek, talán kiközösítenek. Add, hogy ne úgy legyen, add, hogy ők is „mássá legyenek”! Védj meg attól, hogy én süllyedjek vissza a nélküled való életbe! Engem is őrizz meg a gonosztól, mind a bennem kísértő, mind a kívülről rám törő gonosztól! Igéd erejével tarts meg, hogy Tied maradjak ebben a világban! Ámen.

/V.L./


Istenem! Add, hogy felismerjem hibáimat, s kegyelmed révén kijavíthassam, amit elrontottam! Ámen


Istenem! Minden, amim van, Tőled kapott ajándék. Hálás vagyok érte. Ámen


URam! Add, hogy minden ember tisztelje az életet, add hogy felismerjünk benne Téged! Ámen


Uram! Áldott legyen mindenki, aki hallgatja igédet, Szentlelked által hordozz mindnyájunkat! Ámen


Uram! Fájdalmakban vergődik gyönyörűnek teremtett világod. Segítsd meg eltévedt teremtményedet, hogy Hozzád visszatalálva emberként éljen, s dicsérjen Téged! Ámen


Uram! Köszönöm egyértelmű üzeneteidet! Ha ezeket komolyan veszem, akkor fel tudom ismerni, hogy mi az, ami nem Tőled van, ami hamis ösvényre próbál terelni. Segíts engem a hűséges, odaszánt igeismerő életre! Ámen


URam! Szeress, hogy szerethessek! Ámen

Urunk, bocsásd meg, ha belőlünk is hiányzik a kitartás, ha olykor talán még tőled is elfordulunk. A magunk erejéből képtelenek vagyunk arra is, hogy fogadalmainkat megtartsuk. Kérünk, ne gyengeségeinkre tekints, hanem Krisztus érdeméért tartsd meg életünket!


Urunk, oly sok botladozás van a világban. Mi is botladozunk, mert a Gonosz töviseket és tőröket rak elénk. Segíts nekünk Mennyei Atyánk, hogy távol tudjuk tartani magunkat ezektől. Szeretnénk megőrizni lelkünket, de ez csakis a te Lelked segítségével lehetséges. Kérünk téged hadd lehessünk a mai napon is a közeledben járók, az egyenes és a keskeny úton járók! Légy Te a mi vezető oszlopunk ezen a napon is, mint ahogy népedet a pusztában vezetted. Kérünk hallgass meg minket Urunk Jézus Krisztus nevében. Ámen




 

 
Május 13. – Szervác napja

Szervác napja a fagyosszentek második napja. Szervác viselkedése nem különbözik Bonifácétól. Baranyában hallani a következőt: „Sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken se látsz.”

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 75
Tegnapi: 145
Heti: 472
Havi: 4 715
Össz.: 195 372

Látogatottság növelés
Oldal: Május 13.
Örömhír - © 2008 - 2017 - oromhir.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »