Örömhír

„Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.” Uram Irgalmazz, Krisztus Kegyelmezz! Szentlélek Védelmezz!

Az ima ereje felbecsülhetetlen és én ezt tudom Uram, mert az ima erejét Te adod, akit megszólíthatok, akinek hatalma és ereje semmihez sem mérhető. Örülök, hogy a tied lehetek. Ámen


Hála Uram jóságodért, hála Neked, amiért kegyelmedet naponként megújítod rajtam, pedig inkább büntetésedet érdemelném... Ámen

Hatalmas és Félelmes Mennyei Édesatyám!

Kibeszélhetetlen hála van a szívemben, hogy a Te szereteted kíséri az életemet. Köszönöm Uram, hogy Veled folyton kapcsolatban lehetek, úgy a köznapokban, mint a szolgálatban egyaránt. Köszönöm, hogy azt is, engeded tudni, hogy az imádságaim nem csak puszta szavakként halnak el, hanem Te meghallgatod Őket és válaszolsz is rájuk. Ez nekem felfoghatatlan, és nagyon nagy öröm. Félelmes számomra a Te irgalmasságod Uram. Az, ahogyan nézed, és elnézed a botlásaimat, az engedetlenségeimet, és ezeknek ellenére is tudhatom, hogy Te szeretsz. Köszönöm Neked, óh, Atyám, az életemet. Köszönöm a családomat, a szeretteimet, a Testvéreket, és azt is, hogy tudhatom, Te Őket is pásztorolod. Kérlek Uram, tarts meg minket a kegyelmedben. Szent Fiad érdeméért kérlek hallgass meg, és áldj meg minket. Ámen

/M.D./


Istenünk, vágyunk rá, hogy szereteted ragyogjon és áradjon belőlünk, hogy az emberek téged lássanak bennünk, és vágyakozzanak jobban megismerni téged. Ámen


Kegyelmes Istenem!
A meggyőződéssel teljes hit nem bokorban terem. Te adod, és általad növekszik. Segíts abban, hogy el ne tántorodjam Tőled, sőt, életem nehézségei által Hozzád közelebb kerüljek! Ámen


URam! Add, hogy igéd legyen életösvényem világossága! Ámen

URam! Add, hogy ne felejtsem el soha létezésem célját, s megcselekedjem, amiért életre hívtál! Ámen

Uram! Gyakran megfáradok, pedig tudom, Te vagy erőforrásom! Add, hogy el ne feledkezzem a belőled való merítésről! Ámen

 

Uram! Naponta hallom és látom, hogy az istentelenség hogyan érleli keserű gyümölcseit... Embertelenség, találékony gonoszság hálójában vergődik Tőled elszakadt teremtményed... Uram, kérlek, könyörülj rajtunk, hogy szereteted hatalma érvényesüljön a világban, s kiváltképp a mi életünkben, úgy ahogyan azt megígérted a Téged szeretőknek! Ámen.

 

Uram! Ne engedd, hogy saját akaratom legyen, se azt ne engedd, hogy igazi boldogságomat csak egy kicsit is valami külsőtől való függésben lássam, de engedd meg kérlek, hogy bennem minden összhangban legyen a Te akaratoddal. (Martyn Henrik)

 

Uram! Sok dolog félelmet kelt bennem, Te jól ismered lelkem legmélyének gondolatait is. Kérlek adj nekem bizodalmas szívet, hogy bölcsen Rád hagyatkozzam minden döntésemben! Ámen

 

Uram! Számtalan lehetőséget adtál nekem életemben, s én nem úgy forgattam ezeket a tálentumokat, ahogyan azt Te gondoltad. Kérlek segíts nekem felismerni önmagam helyét teremtett világodban, hogy a életem tüze másokat is melegíthessen, s így távlatot, s megelégítő célt nyerjenek múlandó napjaim! Ámen

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 117
Tegnapi: 126
Heti: 640
Havi: 4 883
Össz.: 195 540

Látogatottság növelés
Oldal: Július 3.
Örömhír - © 2008 - 2017 - oromhir.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »